Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü
Itt jársz: > Kezdőlap >

"Egy étteremben előbb nézem meg a padlóburkolatot, mint az étlapot..."

Kerma Design
2018. 04. 26. 16:44:53

Hogyan lettél lakberendező? Mikor fogalmazódott meg benned, hogy ez a Te pályád, illetve milyen utat kellett hozzá végig járnod?

 Már kisgyerekkoromban érezhető volt az édesanyámtól örökölt művészi látásmód, miszerint a világra inspiráló erőként és eszközként tekintettem, ami által kifejezhetem Önmagamat. Egy tipikus Alkotó jellem vagyok, szeretek a Világ egy félre eső pontján kapcsolatba kerülni Önmagammal és megalkotni az érzésvilágomat az adott pillanatban a kezembe kerülő eszközökkel. Nem volt kérdés, hogy rajzszakkörös iskolába kerülök, aztán egy zenei irányultságú szakközépiskolát követően határoztam el, hogy a művészi adottságaimat kamatoztatva a design világában szeretném magam megvalósítani – mivel vonzott ennek a szférának a sokszínűsége, változatossága és szerteágazósága. A harmóniaérzékem több módon is megnyilvánult, a jó emberismerő- és rajzkészségem szinte ösztönösen vitt a szakma irányába.

A bennem és körülöttem zajló változással járó kezdeti tétlenség érzését mindig is a külső környezet megváltoztatásában, átalakításában éltem és fejeztem ki.

Az otthon számomra az a forrás, amiből nap, mint nap tudat alatt merítkezem, ahol regenerálódok; folyamatos hatást gyakorol rám. Emiatt nem mindegy, milyen környezetben élem a mindennapjaimat. Ez a szemléletmód egy fajta hivatássá/terápiává nőtte ki magát nálam.

A megszerzett lakberendezői OKJ végzettségem és az ezt követő hosszas tanulási folyamat segített benne, hogy a kreativitásomat és ötleteimet egy kontrolláltabb mederben tartsa, és minél több kivitelezhető, megvalósítható opció váljon belőlük. A szakmám olyan formáló hatást gyakorol a harmónia iránti igényemre, hogy előfordul, hogy öntudatlanul is geometriai formákba rendezek dolgokat. A világot is kezdem más szemmel tekinteni. Ha belépek egy épületbe (legyen az fogorvosi rendelő, vagy könyvelőiroda) rögtön a belső tér technikai kialakításán kezdek agyalni. Figyelem az anyagok tükröződését, fényáteresztését, fényességét (amit a látványtervezésnél nem árt tudni), álmennyezeti kialakítást, LED profilokat. Szóval, igen elmondhatjuk, hogy egy étteremben előbb nézem meg a padlóburkolatot, mint az étlapot :D

Mindemellett gyakorlatiasabb, rendszeretőbb, precízebb lettem általa, ami egy sokkal szervezettebb életre tudott áthangolni. Ezeket a munkám során megszerzett képességeket sikerrel kamatoztatom magánemberként és vállalkozóként is a mindennapokban.

verhas-judit-lakberendezo

Miért szereted ezt a szakmát? Meg tudnád fogalmazni, hogy mit szeretsz a munkádban leginkább?

Minden egyes projekt után én is többé válok. Hatékonyabb munkaerő, jobb emberismerő, kitartóbb, empatikusabb, türelmesebb és stressztűrőbb emberré formál. Minden egyes alkalommal egyre nagyobb kíváncsisággal és magabiztossággal vetem bele magam a következő munkába. De a végeredmény látványa – na, ezt nem lehet megszokni :) Gyakran én is elképedek egy térből milyen valóságos csoda tud életre kelni, és hogy bábáskodhatok a mű megszületésénél, az maga az Igazi varázslat.

Mit tartasz a legfontosabb dolognak, amikor találkozol a megbízóddal?

Fontos, hogy minél közelebbi képet kapjak róla. Megismerjem a gondolkodásmódját, életvitelét és ízlésvilágát, majd mindezt egybefonva olyan egységes, harmonikus  teret hozzak létre, amiben teljesebben élheti meg Önmagát, a család minden tagjával együtt.

Jellemzően kinek/kiknek dolgozol leggyakrabban?

 Változó. Amit eddigi Ügyfeleimről elmondhatok, hogy mind nagyon finom ízléssel megáldott, és különleges személyiségek voltak.

verhas-judit-lakberendezo

Üres lakás, vagy átalakítás? Melyik a nehezebb, melyik a számodra kedvesebb?

Az üres lakás a kedvencem, mikor egy gondolat szinte akadálymentesen fizikai testet ölthet a térben. Egy átalakítás mindig magában hordozza, hogy a szárnyaló ötletek tollát itt-ott kompromisszumos megoldással meg kell nyirbálni. Viszont ezeknél a munkáknál lehet a legtöbbet tanulni. Kihívásként élem meg mindkettőt.

Bizonyára minden munkád valahol a Te "gyermeked", de van olyan, amelyre, vagy amelyekre mégis büszkébb vagy?

Amikor az Ügyfél elismerően köszöni meg a végeredmény megszületését, amiben közreműködtem - a projekt mértékétől függetlenül - öröm és büszkeség tölt el. Amit óriási kiváltságként élek meg, amikor párom – aki szintén szakmabeli – nagyobb volumenű munkáiban is asszisztálhatok (éttermek, szállodák), vagy egyáltalán láthatom azok megvalósulását, és betekintést nyerhetek a kulisszatitkokba :)

Hogyan lehetséges lépést tartani a folyamatosan megújuló divatirányzatokkal? 

 Napi szinten figyelem és részt veszek a szakmai workshopokon, járatok szakmailag hiteles lapokat, aktívan részt veszek lakberendezési, belsőépítészeti facebook csoportok közösségi életében, járok kiállításokra, képzésekre, beszélek közvetlenül a gyártócégekkel.

lakberendezo-verhas-judit

Lehet tudni, mely, vagy melyek a kedvenc stílusod/aid a lakberendezésben?

Kizárólag a modern stíluson belül szeretek mozogni. Minden, ami extravagáns, kissé merész, és a kommersz világtól és megoldási formáktól elrugaszkodik, kedves a lelkemnek. Nem félek használni a sötét tónusokat, amik a megfelelő arányérzékkel kontrollálva inkább elegánsak, mint nyomasztóak. De a modern stílusra építkező, más irányzatokból átemelt elemekkel ötvözött megoldásokra is nyitott vagyok.

Mesélj egy kicsit a saját otthonodról. Milyen tárgyak és színek vesznek körül?

Pár hónapja elkezdtem el egy Belsőtér-rendező és Feng Shui tanácsadói képzést – most ez az új szenvedélyem. Minden megismert technikát elsőként az otthonomon tesztelek, ezáltal folyamatos átalakuláson megy keresztül. Vonzanak a letisztultságot közvetítő fehér és szürke árnyalatok, magasfényű felületek, egyedi dekor elemek, hangszerekből átalakított bútorok és növények minden mennyiségben.

Egy lakberendezési munka közben mennyire köszönnek vissza a számodra aktuálisan kedvelt stílusjegyek?

Nem szeretek ellaposodni az élet egyik területén sem. Folyamatos megújulásban vannak a munkáim is, a stílusok alakulását napi szinten követem és igyekszem inspirálódni általuk és átemelni az érdemesnek tartott design elemeket az aktuális projectekbe – amilyen mértékig az Ügyfél szívesen fogadja. Bátran dolgozom új anyagokkal és tervezem őket egy adott térbe (ezért mindig az első kérdésem a gyártóknál, hogy létezik-e az adott termék 3D tervbe beemelhető objektum és hozzá kapcsolódó magas felbontású textúra-változata - ugyanis enélkül nehéz visszaadni a Megrendelőnek az elképzelt megjelenítési módot a 3D látványterven)

Lehet-e tudni, milyen meg nem valósított terveid vannak még a lakberendezés terén?

Az eddigi ismereteimet össze szeretném kötni a Feng Shui képzésen megtanultakkal, természetesen igény szerint külön is kezelni a kettőt egymástól. Tisztában vagyok vele, hogy sokak körében ez egy megosztó térrendezési elv, de bízom benne, hogy a mai világ által generált spirituális fogékonyságon keresztül viszont sokak számára lesz egyre nyilvánvalóbb, milyen életmódbeli minőségi javulás érhető el általa. Számomra ez a térrendezés fűszere.

lakberendezes-verhas-judit

Kik keresnek meg leginkább a falpanel megoldásokkal, illetve Te kiknek ajánlod ezeket?

Az instant megoldások híveinek. Gyakorlatilag bárhol megjeleníthető (konyhaszigettől az előszobafalon át, az ágy fejtámlájáig), és abszolút mutatós végeredményt lehet velük elérni viszonylagosan rövid felhelyezési idővel számolva. Önmagukban jól néznek ki, anélkül, hogy szét kelljen bombáznunk hozzá az egész lakást. 

Szerinted mitől egyediek a Kerma bőrpanelek?

Régóta nyomon követem a Kerma egyre bővülő választékát. Szín- és anyagkínálatban abszolút követi az aktuális stílusirányzatokat, és kis felületen megjelenítve is karakteres tereket lehet velük kialakítani. Nagy előnye a nyomtatható verzió – amin bármilyen képet megjeleníthetünk - csak a fantáziánk szabhat határt.

verhas-judit-design-otthon-szoba

Minden bizonnyal örömmel mondható, hogy elfoglalt lakberendező vagy. De mégis kevés szabadidődben hogyan töltődsz fel, hogyan kapcsolódsz ki?

Párommal szabadidőnkben is rengeteget foglalkozunk a szakmánkkal. Ha épp nem az új design trendekkel foglalkozunk, akkor a 3D látványtervezői technikánkat finomítjuk. Együtt örülünk, mikor sikerül egy jól elkapott rendert készíteni, vagy egy régóta gyakorolt befényezési technika végre az őt megillető módon jelenik meg a látványterven. Ez egy véget nem érő folyamatos önfejlesztő folyamat. Másik nagy szerelmünk a zenélés. Mindkettőnknek volt része aktívan és passzívan is megélni ezt a szakmát, ami napi szintű feltöltődési pont maradt az életünkben. A futás a másik szenvedélyem. Emellett a szakma mellett hihetetlenül nagy szükség is van rá a sok ülés miatt. Amikor épp „lendületben vagyok” egy munkával, előfordul, hogy napi 10-12 órát is a gép előtt felejtem magamat. Ilyenkor muszáj technikai szünetet tartani és feltöltődni a természetben.

Verhás Judit elérhetősége: Facebook és Weboldala

Tartalomhoz tartozó címkék: riport